MENÜ

HOOLIGANS


Jákli Dóra lapja

Kis Endre és Tóth Tibor Szerencsen együtt jártak iskolába és már 9 éves korukban túl voltak az első koncertjükön. Hét évvel később (16 éves korukban) találkoztak Ördög Tiborral akivel együtt megalapították a Ramses nevű együttest.

Az együttes sikeres volt, de be kellett vonulniuk katonáknak. 1992-ben leszerelésük után Budapesten folytatták a zenélést, immár Dance néven. Ezzel a névvel is sikeresek voltak, az Ördög vagy angyal című albumukból 20 000 példány kelt el. Külföldön is híresek voltak, Romániában 40 000 ember előtt léptek fel. A zenekart az a megtiszteltetés érte, hogy ők nyitották a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban.

1996-ban az együttes tagjai váltottak és Móricz Norberttel megalapították a Hooligans-t.

 

Asztali nézet